Akupunktúra a latin acus = tű és a punctura = szúrás szavakb ól tevődik össze. Kínai nevén: Zhen Jiu . Jelentése szúrás és égetés, tágabb értelemben azt jelképezi, hogy ez a gyógymód a bőrre ható ingerekkel (lézer, elektromos impulzus, köpöly, stb, ) igyekszik befolyásolni a szervezet általános állapotát.
 
A legenda szerint a tűszúrásos gyógymód szinte véletlenszerűen született meg: egyik ősünknek egyszer, talán vadászaton, talán háborúban nyílhegy állt a lábszárába, s ezzel egyidőben elmúlt a régóta kínzó gyomorfájdalma. Az akupunktúra évezredes továbbfejlődése már korántsem lehet ilyen véletlenek műve (koncentráció, meditáció, kontempláció).
 i.e. III. évezredben  uralkodott legendás személy: Huang Ti "a Sárga Császár".  Ebben az időben alkották meg a szekeret, az írást, jegyezték le a zene 12 hangját. Alatvalói házat építettek, selyemhernyót tenyésztettek, ismerték a ruhaszövést. Az Ő nevéhez fűződik az egyik legősibb ránk maradt  „orvosi szakkönyv”: Huang Ti  Nei Ching = Sárga Császár Belgyógyászati Könyve.
Az energia létének, mozgásának megértése nélkül szinte lehetetlen követni az akupunktúrás gyógyítás elméletét. 1920-as években  Csoukoutienben folytatott ásatások során. kb. 600.000 évvel ezelőtt élt a pekingi ősember tanyájára bukkantak a régészek. A régészek által talált pien (hegyes) kövek   i.e. 10.000 - 4.000 év körüli időkből származnak, és minden bizonnyal gyógyító szúrások mesterséges előidézésére használták.
 
Az akupunktúra filozófiája

Időszámításunk előtt VI. században született a taoizmus alapítója az  „Öreg Mester” , azaz „ Lao-ce” aki az országot bivalyháton járva terjesztette tanait. A Taoizmus alapvetően népi, paraszti ihletésű bölcseleti-vallási irányzat. A Tao:  az út, a természet   követését jelenti, s azoknak meditációval történő alapos megismerésére törekszik.
 
Rövid történelmi áttekintés:

- 1927-ben Csang Kaj-sek lett az államelnök, akinek első intézkedése:  a „tudománytalan kuruzslás” vagyis a hagyományos gyógyászat betiltása volt.
- 1949. a fordulat éve, 1950. májusában 900 orvos megalakította a Pekingi Kinai Orvosok Társaságát, fő célul az akupunktúra és  moxával történő gyógymód fejlesztését tűzték.
- 1955-ben Pekingben megalakult a Hagyományos Kínai Gyógyászati Akadémia, ezen belül is az Akupunktúra Intézet. 1949 és 1977 között mintegy 8.000 cikk és tanulmány jelent meg a hagyományos gyógyászati ágazatok tárgyköréből.
- 1956-ra befejeződött az európai és kínai orvostudomány integrációja az orvos továbbképzésben.
Az akupunktúra történetének talán legmeglepőbb eseménye az, hogy akupunktúra-világkongresszuson kínai orvosok először csak a hatodik, 1979-ben megtartott  párizsi találkozón vettek részt.
WHO  összefoglaló jelentésében  (1979) 280 betegség kezelésére javasolja az akupunktúrát.
 
Az akupunktúra Nyugat-Európában: 

Wilhelm Hein Reich holland hajóorvos által került Európába. Az akupunktúra tudományos elterjedésének kezdete Franciaországhoz fűződik.
George Soulie de Morant  1900-1917 között Franciaország kínai nagykövete volt. Már gyermekkorában nagy érdeklődést mutatott az akupunktúra iránt. Kínában a legnevesebb mesterektől tanult. 1917-ben visszatért Franciaországba, és elkezdett erről írni. Egy orvoscsoportot gyűjtött maga köré, idővel egy akupunktúra iskola fejlődött ki a munkássága által. Neki köszönhetően 1940-től az akupunktúrás képzést lehetővé tették Franciaországban, egyetemi szinten. Fülakupunktúra
 
Akupunktúra az Egyesült Államokban: 1800-as években indult el az akupunktúra karrierje.1971-ben a Times riportere Kínában járt, és vakbél műtéten esett át. Utána erős fájdalmai voltak, és ezt a  kínai orvosok akupunktúrával kezelték. Ezt hírül adta a lapjában. Jelenleg 30 egyetemen tanítják az akupunktúrát az Egyesült Államokban.
 
A fülakupunktúra
 
Már az egyiptomiak is egyes fájdalmaikat a fülük bizonyos pontjainak ingerlésével enyhítették.  Európában a népi gyógyászatban az 1700-as évektől több betegséget gyógyítottak a fül bizonyos pontjainak kiégetésével. 1637-ben egy portugál orvos, Zactus Lusitanus már leírta a fülégetés használatát bizonyos fájdalmak kezelésére. Japánban, Perzsiában a XVII-XIX. században ischialgia gyógyítására használták a fülkagyló egyes pontjainak kiégetését. Hieronymus Bosch festményei között is láthatunk hatalmas füleket ábrázoló alkotásokat. Figyelemre méltó, hogy a lándzsával átszúrt fülek, a fülakupunktúrában ma is használatos zónákat jelölnek. A mai napig fennmaradt az a kalózoktól, tengerészektől származó hagyomány, hogy leginkább fülbevalót, a fülcimpa közepét átlyukasztva szokták hordani. (Ez a Szempont)
 
1900-as évek elején Lyon külvárosában eredményesen működött a fül bizonyos területeinek kiégetésével egy Madame Barrier nevű javasasszony. Az Ő eredményei indították Paul Nogier francia neurológust a fülakupunktúra tudományos vizsgálatára. 1956-ban jelentek meg az első publikációi Németországban.
 
Ha egy kifejlett embriót rajzolunk a külső fülre fejjel lefelé állítva, akkor kapunk egy térképet, ahol a testünk minden része reprezentálódik.Ha a test bizonyos zónája elvesztette a maga élettani egyensúlyát, akkor aktív, érzékeny, fájdalmas lesz a fülkagylóban a megfelelő projekciós pont.
 
Fülakupunktúrás terápia: Maga a terápia abból áll, hogy a fájdalmas pontokat mechanikusan stimuláljuk. Reflexmechanizmuson azt értjük, hogy a központi pont ingerlése által a periféria zavara megváltozik.Tehát a fül egyben egy olyan  műszerszekrénynek tekinthető, amit meg lehet figyelni, és egy olyan vezérlőasztal, melyen át  befolyásolni lehet a betegségeket. Fülakupunktúra
 
Alapfogalmak a fülakupunktúrában:

- Aurikuloterápia:  a fülkagylón történő beavatkozás terápiás céllal
- Aurikulodiagnosztika: a fülkagyló bizonyos pontjainak, zónáinak elváltozásaiból  
     következtethetünk egyes szervek, testrészek, megbetegedéseire, zavarai
- Aurikulomedicina:  fülkagylóorvoslás    
 
Az akupunktúrás pontok a bőrfelületen meghatározott hellyel rendelkező, 0,5-2mm átmérőjű kis területek. Alakjuk amorf, amőbaszerű, nagyságuk változhat az aktivitásnak megfelelően, és gazdagabb ér- és ideghálózattal rendelkeznek, (Meissner testek, Kraus féle végbunkók, stb) mint a környezetük. Zömmel a meridiánokon helyezkednek el.
 
A fülakupunktúra javallatai: ragályos betegségek, az emésztőrendszer betegségei, légzőszervi betegségek, szív és keringési rendellenességek, vérképzőszervek zavarai, urogenitális rendellenességek, szekréció rendellenességei, mozgásszervrendszer zavarai, neurológiai és pszichiátriai betegségek, sebészeti rendellenességek, nőgyógyászati megbetegedések, szembetegségek, nyak, orr és fül betegségei, bőrbetegségek, egyéb zavarok.